Talán nem csak jogászok, hanem mások számára is érdekes lehet praxisom legnagyobb bukásának hiteles története.
Történt pedig, hogy ügyfelem (aki felhatalmazott nevének közlésére), Endrődi László úr miután jogos örökösként elveszített egy pert a Magyar Állammal szemben svájci alvószámlán lévő pénze megszerzése iránt, elveszített egy másik pert is, amit a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ellen indított, „mindössze” közérdekű adat kiadása iránt indított, hogy többet megtudhasson e számlákról.
Amikor beszámolt nekem erről, nagyképűsködve mondtam neki a tutit: − Persze, hát nem az NFM-et kellett volna perelnie, hanem magát a Magyar Államot.
− Megteszi? – kérdezte ő, és én örömmel vállaltam az újabb „pro bono” (ingyen) munkát.
Annyit addig is tudtam a svájci alvószámlákról, hogy többnyire a II. világháború idején vagyonukat menteni igyekvő zsidók pénze, ékszere került ezekre, s hogy azon kevesek, akik életben maradtak, valami módon sose kapták vissza. Arról csak hallottam, hogy ennek igazi oka az volt, hogy köttetett valami titkos egyezmény Svájc és Magyarország között, amelyben némi mismásolással, valami zavaros „keveréssel” eltüntették ezeket.
Előkerült az 1973. március 26-án a Svájci Államszövetség és a magyar Népköztársaság között köttetett megállapodás (amelyet annak idején is és azóta sem tettek közzé), valamint annak „bizalmas jegyzőkönyve”, amikből kiderült: Svájc lemondott a Rákosiék által államosított vagyonokról, Magyarország pedig lemondott az úgynevezett örökös nélküli vagyonokról, 325.000 svájcj frank értékben− amit aztán a magyar állam „lenyelt”. vagyis nem elég, hogy elmondott olyan vagyonról, ami nem az övé volt, de még aztán el is lopta azt.
Sok éve folyt a huzavona, az ombudsman többször megállapította az érintettek jogainak sérelmét, az Alkotmánybíróság kötelezte az államot intézkedésre (persze hiábavalóan) – szinte semmi nem történt, és a titkolózás is tart folyamatosan.
Ezért Endrődi úrral közösen úgy gondoltuk, először tisztázzuk a helyzetet, tudjuk meg, mi a kormány álláspontja. Föltettük kérdéseinket – nem kaptunk választ, semmilyet. Olyat se, hogy nem válaszolnak.
Tehát pert indítottunk – közérdekű adat kiadása iránt.
Így szólt a kereset, a Magyar Állam alperessel szemben.
„Kérem, a tisztelt Bíróság kötelezze Alperest
a következő közérdekű kérdések megválaszolására
az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül.
1. Tervezi-e a Magyar Állam, hogy – a Svájci Államszövetség 1962-ben hozott határozata
és a Magyar Állammal 1973-ban kötött egyezménye alapján
elszámol a svájci alvószámlák örököseivel?
2. Mit tett a Magyar Állam azzal a 325.000 svájci frankkal és annak törvényes kamatával, amelyre az Egyezmény „Bizalmas jegyzőkönyve” szerint
a Szerződő Felek beszámítással éltek?
Amennyiben a Magyar Államnak az az álláspontja, hogy
nincs fizetési kötelezettsége a számlatulajdonosok örököseivel szemben,
akkor mi a jogalapja e 325.000 svájci frank beszámításának?
A Magyar Állam számos alkalommal – a Svájci Államszövetségtől
az egykori számlatulajdonosok nevét tartalmazó listák átvételekor,
majd sok-sok szóbeli és írásbeli megnyilatkozáskor,
például Lázár János miniszter úr 2013. január 16-i sajtótájékoztatója során −
kinyilvánította azon szándékát, hogy felkutatja és kielégíti az örökösöket.
Megváltozott-e a Magyar Állam ezen álláspontja?
3. Mi történt azt követően, hogy a Magyar Állam képviseletében a Pénzügyminisztérium
a Népszabadság 1997. november 29-i számában örökösöket kereső hirdetményt tett közzé? Jelentkeztek-e örökösek, megtörtént-e az ő kielégítésük,
ha igen, egyenként milyen összegben?
Indultak-e ez ügyben perek, azok milyen eredménnyel zárultak, milyen ügyszámon?
Kérem, a tisztelt Törvényszék írja elő Alperesnek, hogy e kötelezettségét
költség-térítés igénylése nélkül hajtsa végre.
Kérem, a tisztelt Törvényszék marasztalja Alperest perköltségeimben.
INDOKLÁS
2017. június 13-án az F/2. alatt csatolt levélben szereplő közérdekű kérdéseket intéztem Alpereshez. Levelemet Alperes megbízottja 2017. június 15-én vette át, amelyet az F/3. alatt csatolt tértivevény igazol.
Alperes mindmáig – keresetem beadásának napjáig – levelemre nem válaszolt, noha az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (1) bekezdése szerint erre nyitva álló határideje 2017. június 30-án lejárt.
Ezért e törvény 31. § (1) és (3) bekezdése alapján fordulok jelen keresettel a tisztelt Törvényszékhez.
Levelemben, illetve keresetemben feltett kérdéseim az úgynevezett svájci alvószámlák ügyére vonatkoznak.
Ezek dolgában a Magyar Állam és a Svájci Államszövetség egyezményt kötött, amelynek tényleges, valódi végrehajtása tudomásom szerint mind a mai napig nem történt meg.
E számlák sorsában több ezer magyar állampolgár érintett, mint potenciális örökös. Fogalmilag kizárt tehát, hogy az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
3. §-ának 5. pontja alapján az erre vonatkozó adatok ne lennének közérdekű adatok. Lévén ezek a Magyar Állam alperes kezelésében lévő, közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső információk, ismeretek, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adatok.
Az alperesi legitimációt a Ptk. 3:405. §-a teremti meg számomra:
[Az állam jogalanyisága] (1) Az állam a polgári jogi jogviszonyokban jogi személyként vesz részt.
A Fővárosi Törvényszék hatáskörét és illetékességét az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. §-a határozza meg.
E törvény 3. §-a szerinti határidőn belül adom be keresetemet.
A soron kívüliséget a 6. § írja elő.
Jelen per az Itv. 57. § (1) bekezdésének o) pontja alapján illetékmentes.
Budapest, 2017. július 26.
Tisztelettel:
Felperes
Hamarosan megérkezett az alperesi kereseti ellenkérelem. Fő pontjai ezek voltak:
− „a Magyar Állam nem közfeladatot ellátó szerv vagy személy”;
− „a magyar Állam nem adatkezelő”;
− a” Magyar Állam vonatkozásában a Felperes által ékrt adatok nem közérdekű adatok”.
Ezt válaszoltam:
„Tisztelt Fővárosi Törvényszék!
Jogi képviselőként legyen szabad személyes vallomással kezdenem: az ellenkérelem olvastán hánykolódom a döbbent felháborodás és az önfeledt kacagás érzései között, a tragikomédia összes élményét megélve. Bevallom, nemigen hittem a szememnek, először azt hittem, valaki meg akar tréfálni, fel akar ültetni – ám önmagában az ellenkérelem számomra elektronikus kézbesítése cáfolta ezt a lehetőséget, s arra kényszerít, vegyem egészen komolyan azt. Megteszem.
Alperes helyesen rögzíti a tényt, hogy a 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. címre postáztam a Magyar Államnak címzett közérdekű adatigénylésemet. Szerinte „a címzett és a cím egymással nem áll összhangban, így nem állapítható meg, hogy Felperes… kitől vár választ”.
Márpedig bizony megállapítható: a Magyar Államtól várok választ. A Magyar Állam kötött a Svájci Államszövetséggel egyezményt, amelyben „rendezte a svájci bankokban úgynevezett alvószámlákon lévő pénz egy részének sorsát, vagyis rendelkezett olyasmiről, ami nem volt az övé. A Magyar Állam volt az, amely sok éven át nem tett eleget e szerződésben vállalt kötelezettségének, miszerint felkutatja az alvószámlákon lévő pénzek jogos tulajdonosait. A Magyar Állam volt az, amelynek nevében többször konkrét ígéret hangzott különféle miniszterek (vagyis a Magyar Állam legmagasabb rangú alkalmazottai) részéről a dolog valódi rendezésére – mindhiába. És még folytathatnám e sort.
Annak eldöntése, hogy a Magyar Állam mely szerve milyen feladatokat lát el az államszervezeten belül – nem az én hatásköröm, hanem éppenséggel a Magyar Államé. Amely állami szerv úgy véli, nem őrá tartozik az adott feladat, az értelemszerűen köteles haladéktalanul továbbítani a feladatot a hatáskörrel bíró szervhez. Az azonban jogállamban nem fordulhat elő, hogy az állampolgár kérése azért maradjon megválaszolatlanul, mert az állam szervei tétlenkednek annak eldöntésében, melyikük járjon el abban.
Következésképpen az nem lehet az én felelősségem, ha a Kossuth tér 1-3. számú épületen belül – ahol működik egyebek mellett az Országgyűlés Hivatala, a miniszterelnök és az ő közvetlen apparátusa, a Miniszterelnökség nevű, miniszter irányította szerv – a Magyar Állam különféle szerveinek nem sikerül eldönteniük, melyikük foglalkozzon egy közérdekű adatkéréssel.
Ez a Miniszterelnökség egyébként honlapján közli is a közérdekű adatok igénylésével kapcsolatos egyedül helyes, mondhatni normális szabályt: „ha az igény előterjesztésekor vagy az eljárás bármely későbbi szakaszában az állapítható meg, hogy az igényben szereplő adatokat vagy azok egy részét nem a Miniszterelnökség kezeli, az igény haladéktalanul áttételre kerül az illetékes szervhez az igénylő egyidejű értesítése mellett. Abban az esetben, ha az illetékes szerv nem állapítható meg, az igénylőt erről a Miniszterelnökség értesíti”.
Az a védekezés tehát, hogy a Magyar Államot – polgári jogviszonyokban! – képviselő nemzeti fejlesztési miniszterhez adatigénylésem nem jutott el, nem az én hibám, hanem alperes Magyar Államé. Különös tekintettel arra, hogy mindaddig, amíg jelen per meg nem kezdődött, köztünk talán nem is polgári jogviszony állt fenn, hanem „csupán” állampolgári, vagyis közjogi.
Alperes 1. számú védekezése és jogi ellenérve az, hogy „a Magyar Állam nem közfeladatot ellátó szerv”.
Ami igaz, az igaz, amint elnézem hazánkban az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, a kisnyugdíjak (és még hosszan sorolhatnám tovább) helyzetét – kétségkívül azt vagyok kénytelen megállapítani, a magyar állam egyre kevésbé tekinthető közfeladatot ellátó szervnek. Amint a TB-s egészségügy helyett ballagok a magánklinikára, ha bármi bajom van; amint a gyerekemet fizetős alapítványi iskolába járatom, amint próbálok gondoskodni arról, hogy legyen miből megélnem, ha majd már nem tudok dolgozni – saját bőrömön is tapasztalom, hogy a magyar állam nemigen látja el közfeladatait.
Ám már abban se lenne közfeladatot ellátó szerv, hogy ki kell adnia a közérdekű adatokat? Maga Alperes hivatkozik a keresetemben általam is citált ún. infótörvényre (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényre), mely szerint „az állami… feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv… kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett… információ vagy ismeret… így különösen a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat” az, ami közérdekű.
Vagy talán arról lenne szó, hogy a Magyar Állam nem lát el állami feladatot? Vagy a kért adatok nem tevékenységével összefüggésben keletkeztek, noha ő kötött azokról egyezményt Svájccal, majd ő „nyelte le” a pénzt? Vagy nem tartozik a gazdálkodásba az, hogy a keresett pénz bekerült az állami költségvetésbe és ott eltűnt? Netán nem a megkötött szerződésre vonatkoznak a megkötött szerződés végrehajtására vonatkozó kérdéseim?
Hivatkozik e körben Alperes a 32/1992-es AB-határozatra is – azonban számomra rejtélyes okból. Ez a határozat a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességéről szól, vajmi kevés köze van a Magyar Állam működéséhez. Az ellenkérelemben idézett szövege is az önkormányzatok és a közérdekű információk viszonyát taglalja – ami kétségkívül érdekes és fontos kérdés, ám jelen pert semmiben nem érinti.
Ugyancsak hivatkozik e körben Alperes a Ptk.-nak a 3:305. §-ára; ez viszont a „Kötvény helyett részvény igénylése és a kötvény részvénnyé történő átváltozása” címet viseli, és kétségkívül kimerítő szabályozást tartalmaz az átváltoztatható kötvények sorsáról. Arról azonban semmilyen támpontot nem nyújt, miért ne lenne a Magyar Állam közfeladatot ellátó szerv.
Alperes 2. számú ellenérve szerint „a Magyar Állam nem adatkezelő”. És e körben ugyanazt az infótörvényt idézi, amelyet magam is. Annak különösen 9. §-át, amely szerint „adatkezelő: az a… jogi személy…, amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre… vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja”.
Ezt kérem én is figyelembe venni. Lévén a Magyar Állam az a jogi személy, aki a svájci alvószámlákkal kapcsolatos szinte összes adatot, információt kezeli, aki az erre vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, illetve végrehajtatja.
Hogy tehát Alperes kezelésében állnak ezek az adatok – nem szorul igazolására, lévén köztudomású és nyilvánvaló.
Alperes 3. számú ellenérve az, hogy a kért adatok „a Magyar Állam vonatkozásában” nem közérdekűek.
Talán elegendő e körben arra hivatkoznom, hogy ezek a pénzek a Magyar Állam központi költségvetésébe kerültek. Túl az infótörvényen maga az Alaptörvény is kimondja a 39. cikkben, hogy „a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.”
Alperes ellenkérelmének két apróságára hadd térjek ki még.
1. Biztosítom a tisztelt Bíróságot, nem a poén kedvéért idézem föl, hogy Alperes korábban, az ellene (a Fővárosi Törvényszéken 23.P.25.471/2016. számon folyt) perben azon elvi álláspontját fejtette ki, hogy sem Magyarország Kormánya, sem ő maga, a Minisztérium nem adatkezelő. Most pedig kiáll amellett, hogy a Magyar Állam sem az. Valószínűleg tehát úgy gondolja, hazánkban nem is létezik ez ügyben adatkezelő szerv.
2. Alperes nem csupán keresetem elutasítását kéri, de azt is, hogy a tisztelt Bíróság marasztaljon engem az ő perköltségeiben. Annak megállapítását pedig a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló
32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet alapján kéri.
Noha az ellenkérelmet nem ügyvéd, hanem jogtanácsos írta alá. Olyan jogász tehát, aki
– mint kiderül a fejlécből – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Jogtanácsosi Főosztály alkalmazottja. Kifejezetten jogi képviseletre is létrehozott szervezeti egység közalkalmazottja vagy kormánytisztviselője, akinek fix fizetése van, függetlenül attól, hogy éppen hány perben lát el képviseletet. Amióta elektronikusan történik a periratok beadása, már a nyomtatópapír és a patron költsége sem merül fel. Nem látom be hát, mi indokolná ilyen szerv számára perköltség megítélését, hogy az aztán az állami központi költségvetés részeként körülbelül ugyanarra a sorsra jusson, mint a svájci alvószámlák egykori pénzei.
A tisztelt Bíróság engedelmével Alperes összegző védekezésére – miszerint: „Alperes Magyar Állam… kezelési tevékenységet nem folytat, nem lát el közfeladatot és tevékenységet sem végez” – az eddigiek után már inkább nem is térek ki.”
Erre is érkezett persze válasz, amelynek fő pontjai ezek voltak:
− az államnak nincs „áttételi kötelezettsége”, ha nem jó postacímre küldöm levelemet
− az adatigénylés polgári jogi jogviszony;
− a magyar Állam az Áht. (az államháztartásról szóló törvény) alapján nem közfeladatot ellátó szerv;
− „a magyar Állam nem közpénzekkel gazdálkodó szervezet”;
− „Alperes és alperesi képviselő nem azonos”.
Amire ezt válaszoltam.
„Tisztelt Fővárosi Törvényszék!
Alperes válasza lassan-lassan azt a csupasz kérdést veti föl: egyáltalán létezik-e a Magyar Állam? Azt már tudjuk tőle, hogy bizonyosan nem közfeladatot ellátó szerv, valamint nem adatkezelő, továbbá nem közpénzekkel gazdálkodó szervezet – kezdünk tényleg attól tartani, jelen per végére ki fog derülni: valójában nincs is.
ad I., II. és V.
Elvégre azt is „föltalálta” most Alperes, hogy neki – amennyiben olyan megkeresést kap – az egyébiránt őt eltartó – állampolgártól, amelyre úgy véli, nincs hatásköre, illetékessége, vagy bármely más okból nem tud rá válaszolni, akkor nincs is áttételi kötelezettsége, sőt, akkor nem is kell válaszolnia rá. Mindhiába írja elő ugyanis szerinte a Ket. 22. § (2) bekezdése, hogy „hatáskör vagy illetékesség hiányában a hatóság a kérelmet és az ügyben keletkezett iratokat – az ügyfél egyidejű értesítése mellett – haladéktalanul, de legkésőbb a kérelem megérkezésétől… számított nyolc napon belül átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz”. Hiába, mert Alperes szerint őrá a Ket. sem vonatkozik, hiszen „az adatigényléssel létrejött jogviszony nem tartozik a Ket. hatálya alá”. Szabad legyen kellő tisztelettel megkérdeznem: akkor minek a hatálya alá tartozik, ugyan milyen jogviszony jön létre az adatigénylő és az adatszolgáltatásra kötelezett között? Büntetőjogi? Munkajogi? Adójogi? Egészségügyi jogi? Mindaddig, amíg nem kérünk kártérítést amiatt, hogy az alperesi magatartás számunkra mentális, de legalább idegrendszeri károkat okozott, milyen más jogviszony jöhet létre az állampolgár és az őt szolgáló állam között, mint közigazgatási? Tekintettel arra is, hogy az – íme, mennyire teljes – információszabadságról szóló törvény nem állítja, hogy valamilyen különleges, más jogviszonyt hozna létre önmagában az adatigénylés. Ellenkezőleg, ahol ennek helye van, ott éppen a közigazgatási jogviszonyt említi, mint mondjuk a 60. § (2) bekezdésében: „az adatvédelmi hatósági eljárásra a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvényt az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni” – ugyanúgy, mint például a titokfelügyeleti eljárásra. Vagyis szerintem a Ket. és az Infotv. a lex generalis és lex specialis viszonyában van, minek következtében az állampolgár közérdekű adatigénylése esetén még maga a Magyar Állam is köteles maga megkeresni, hogy mely szerve válaszoljon arra. És mi van akkor, ha igaza van a Kúria 16/2013. polgári elvi határozatának (szerintem nincs igaza), és nem közigazgatási, hanem polgári jogviszony jön létre az állampolgár és az állam között? Akkor nem is kell válaszolni az állampolgár megkeresésére? Ha viszont kell válaszolni, és az állampolgár (nem jelen esetben, hanem bármikor) nem az illetékes szervhez küldi megkeresését, akkor polgári jogilag már nem is kell áttenni oda, ahová való? Hol ad erre felhatalmazást a Ptk?
Mindenesetre például az a Miniszterelnökség, amely gyakran jár el a Magyar Állam képviseletében, a honlapján idén év elején még ezt közölte „a közérdekű adatok megismerésére irányuló igények teljesítésének rendjeként”: „ha az igény előterjesztésekor vagy az eljárás bármely későbbi szakaszában az állapítható meg, hogy az igényben szereplő adatokat vagy azok egy részét nem a Miniszterelnökség kezeli, az igény haladéktalanul áttételre kerül az illetékes szervhez, az igénylő egyidejű értesítése mellett. Abban az esetben, ha az illetékes szerv nem állapítható meg, az igénylőt erről a Miniszterelnökség értesíti.” Szerintem ez az egyedül normális – és jogszerű – álláspont.
Annak pedig nem lehet relevanciája, hogy Alperes megpróbálja összemosni a Magyar Államot és a Magyar Állam polgári perekben kijelölt képviselőjét, és azt állítja, hogy amit a Magyar Államtól óhajtok megtudni (éppen azért, mert ő mindazon szervek foglalata, együttese, amelyek rész-információkkal bírnak a szóban forgó kérdésekről), azt a Magyar Állam polgári perekben történő képviselettel megbízott szervétől kellett volna megkérdeznem. Alperesi képviselőnek tudtommal nincs olyan felhatalmazása, hogy polgári pereken kívül bármely más ügyben is képviselje a Magyar Államot (leszámítva nyilván a minisztériumi hatáskörébe tartozó ügyeket). Nem az alperesi képviselőhöz voltak és vannak kérdéseim, hanem az Alpereshez. Ezért hát nem alperesi képviselőhöz fordultam, hanem Alpereshez. A tisztelt Bíróság pedig korábban csupán arra szólított fel – jogosan, indokoltan, mivel elmulasztottam –, hogy jelöljem meg pontosan Alperes képviselőjét. Ezt – a Ptk. alapján – meg is tettem. Ez azonban nem azt jelenti – mint ahogy Alperes értelmezi –, hogy eleve alperesi képviselőhöz kellett volna fordulnom. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy amikor korábban alperesi képviselővel szemben indítottam pert, hogy nagyjából ugyanezen közérdekű kérdésekre adjon választ – akkor ő azzal zárkózott el ez elől, hogy neki nincs hatásköre ezek megválaszolására. Emiatt került sor jelen perre. Megjegyzem (alperesi képviselő előkészítő iratának 3. oldalán az utolsó bekezdésre), egyáltalán nem szükséges rögzíteni, hogy a korábbi per alperese az NFM volt, mivel magam is ezt írtam.
Alperesi képviselő összegző álláspontja szerint tehát talán olyan kérdéseket teszek föl, amelyekre Magyarországon senki nem jogosult, de főként nem köteles válaszolni. Ez azért bízvást nevezhető sajátos álláspontnak – jogállamban különösen. Hogy mi abban élünk-e, kétségkívül egyre nehezebben megválaszolható.
ad III. és IV.
Arról, hogy a Magyar Állam közfeladatot ellátó szerv-e vagy sem, válasza szerint Alperes – előttem ismeretlen okból – az államháztartási törvényt tekinti kompetensnek. Nos, az Áht. 3. § (1) bekezdése szerint „Az államháztartás központi és önkormányzati alrendszerből áll. (2) Az államháztartás központi alrendszerébe tartozik a) az állam, b) a központi költségvetési szerv… és így tovább.” A Magyar Állam tehát az Áht. szerint is nem csak része az államháztartásnak, de egyik önálló eleme is. Azt viszont bevallom, nem értem, az I. fejezet 3. címe miben mondana ellent álláspontomnak. Szerintem semmiben.
Azt én egyszer sem állítottam, hogy Alperes nem ilyen-olyan szervei és intézményei útján látja el közfeladatait és gazdálkodik a közpénzekkel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő nem lát el közfeladatot és nem gazdálkodik közpénzekkel.
Bevallom, nem értem, mért kell ennyi időt, energiát fordítani arra, hogy Alperes megpróbáljon elzárkózni kérdéseim megválaszolása elő. Nem lenne nem csak egyszerűbb, de – lévén szó mégiscsak az állampolgár és az állam viszonyáról – emberségesebb és civilizáltabb ennek az energiának a törtésze árán megválaszolni kérdéseimet?
Budapest, 2017. november 12.
Tisztelettel:
Felperes
Megszületett az elsőfokú ítélet (22.P.22.965/2017/11. számon). Keresetünket elutasította, a következő indokokkal. „A bíróság egyetért azzal az alperesi állásponttal, hogy közérdekű adat megismerése iránti igényt azzal a közfeladatot ellátó szervvel vagy személlyel szemben lehet érvényesíteni, aki a közérdekű adatot kezeli. Egyetértett azzal is, hogy a Magyar Állam ténylegesen nem, hanem más szervek útján kezeli a keresettel érintett adatokat, ezért az állammal szemben közérdekű adat megismerése iránti igény nem támasztható. A bíróság megalapozottnak találta azt az alperesi védekezést, hogy marasztalás esetén a határozat végrehajtása az állammal szemben aggályos lenne, hiszen az abban foglaltakat is csak valamely szerve útján tudná teljesíteni. A fentieken túl egyetértett azzal is, hogy az alperest áttételi kötelezettség nem terheli, a felperesnek kellett volna megjelölnie, hogy melyik szervtől kér tájékoztatást. Figyelemmel arra, hogy a keresettel érintett adatok nem a Magyar Állam kezelésében állnak, a bíróság szükségtelennek tartotta annak további vizsgálatát, hogy közérdekű adatoknak minősülnek-e. A bíróság a fentiek alapján úgy ítélte meg, hogy a keresettel érintett adatok nem az alperes kezelésében állnak, ezért a rendelkező részben foglaltak szerint határozott és a keresetet elutasította.”
Azt hittem, rendkívül könnyű helyzetben vagyok, amikor a fellebbezést kell megírnom. Ez lett.
„Kérem, a tisztelt Ítélőtábla szíveskedjék
a /11. számú elsőfokú ítéletet megváltoztatni, és
Alperest az általam kért közérdekű adatok kiadására kötelezni,
valamint őt első- és másodfokú perköltségeimben marasztalni
– a következők alapján.
A Ptk. 3:405. § szerint
„(1) Az állam a polgári jogi jogviszonyokban jogi személyként vesz részt.
(2) Az államot a polgári jogi jogviszonyokban az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter képviseli.”
A Ptk. kommentárja szerint: „Az új Ptk. Jogi személy Könyv Hetedik Része a jogi személy típusok között utolsónak rendelkezik az állam részvételéről a polgári jogviszonyokban. Az utolsó helyre kerülést többek között az is indokolja, hogy mint mondottuk, az állam mint egész csak ritkán válik polgári jogviszonyok alanyává, de ez esetben nem élvezhet a polgári jogon belül többletjogokat, épp olyan jogi személy, mint a többi.”
Elméleti levezetésünk alapja tehát az kell, hogy legyen, hogy az állam, mint egész, épp olyan jogi személy, mint a többi.
Fikció ez? Persze, fikció, mint minden jogi személy esetében (még akkor is, ha a jogi személyekről szóló elméleteknek csak egyike a kifejezetten fikciós elméletnek nevezett tantétel).
Már a római jog elismerte a római nép összessége (a populus Romanus) önálló jogalanyiságát. Később a kánonjog sem tekintette például az egyházi tizedet valamelyik egyházi vezető tulajdonának, hanem azt mondta, az az egyház tulajdona (hiába próbálkozott ugyanis III. Ince pápa azzal, hogy a tized nem a kolostor vezetője, hanem a kolostor védőszentje tulajdonába kerül). Az egyházé, amely így, ebben a formában természetesen nem létezik, fikcióként, jogi személyként azonban igen.
Szladits Károly, a magyar polgári jog atyja szintén egy sorba helyezte az államot bármely más közjogi szervezettel. „Köztestületek a közjog értelmében alakult közületi szervezetek, amelyek közfunkciók teljesítésére hivatottak. A köztestület is folytat céljai érdekében gazdálkodást. Az e körbe eső vagyoni érdekek védelmére a jog csak bizonyos vonatkozásban állít fel különleges közjogi szabályokat (pénzügyi jog, közháztartás, stb.), egyebekben azonban a köztestület vagyoni érdekeinek védelmét a magánjog szabályai alá helyezi. A köztestület ehhez képest a vagyoni forgalomban rendszerint úgy szerepel, mint a magánosok (emberek vagy magánjogi eredetű jogi személyek), vagyis ebben a körben magánjogi jogi személyiséggel is fel van ruházva. Ilyen köztestület elsősorban maga az állam, melyet vagyoni vonatkozásaiban államkincstárnak (fiscus) is nevezünk; továbbá a helyi önkormányzat szervei, a törvényhatóságok és a községek, valamint az ugyancsak közjogi eredetű és ilyenekül elismert, egyházi, általában vallásfelekezeti testületek. Mindeme testületek szervezetét és működését a közjog illető ágazatai határozzák meg.”
Az állam mai jogi státusa a rendszerváltozás során alakult ki, amikor a régi Ptk. novelláris módosítása, az 1991. évi XIV. törvény újrafogalmazta a régi Ptk. 28. §-át, éppen ezzel az indokolással: „Az állami tulajdon kivételezett helyzetének felszámolása, az állam gazdasági szerepének megváltozása, a beinduló privatizáció, a helyi önkormányzatok önállóságának alkotmányos garantálása, mindezek eredményeként pedig az állami omnipotencia szükségszerű csökkenése napirendre tűzte az állam ún. különleges jogalanyiságának megszüntetését. A polgári jog által szabályozott jogviszonyokban az állam nem közhatalomként, nem szuverénként vesz részt, ezért ebben a körben ugyanolyan jogalanyisággal kell rendelkeznie, mint amilyen az erre irányadó jogszabályok szerint jogi személynek minősülő más szervezeteket is megillet. Ennek megfelelően a Ptk. kimondja, hogy az állam, mint a vagyoni jogviszonyok alanya – jogi személy."
Így vélem magam is.
Az elsőfokú ítélet nem vitatott, elismert tényként állapította meg – nem szorult tehát bizonyításra –, hogy nem máshoz, mint Alpereshez fordultam közérdekű adatigényléssel, valamint azt is, hogy Alperes adatkiadási kötelezettségének nem tett eleget.
Keresetem elutasítását azonban azzal indokolta, hogy „a Magyar Állam ténylegesen nem, hanem más szervek útján kezeli a keresettel érintett adatokat, ezért az állammal szemben közérdekű adat megismerése iránti igény nem támasztható. a Bíróság megalapozottnak találta azt az alperesi védekezést, hogy marasztalás esetén a határozat végrehajtása az állammal szemben aggályos lenne, hiszen az abban foglaltakat is csak valamelyik szerve útján tudja teljesíteni.”
Álláspontom szerint ez súlyos jogban való tévedés, továbbá logikátlan is. Például az államszervezeten belül melyik az az állami szerv, amelyre nem igaz, hogy ténylegesen nem, hanem más szervek útján kezeli a keresettel érintett adatokat?
Aki közérdekű adatokat kér egy minisztériumtól (amelyet megfelelő alperesnek tart az elsőfokú bíróság), az kitől kapja meg a választ? A minisztériumtól? Nem. Hanem a minisztérium valamelyik szervétől. Az Igazgatási Osztálytól, a Jogi Főosztálytól, netán mondjuk, a Közbeszerzési Főosztálytól.
Aki például kártalanítási igénnyel lépett fel a Magyar Állammal szemben, egykori államosítás vagy deportálás miatt, azzal nem a Magyar Állam kontaktált, hanem annak kijelölt szerve, történetesen a Kártalanítási Hivatal, és végül az is utalt neki pénzt. És akkor ő kivel volt jogviszonyban, a Kártalanítási Hivatallal? Nem, a Magyar Állammal.
A Magyar Állam számtalanszor kerül nemzetközi jogi, nemzetközi magánjogi, de éppenséggel belföldi polgári jogi jogviszonyba is más államokkal, intézményekkel és polgárokkal – és minden esetben természetesen valamelyik szerve jár el, de annak ellenére a Magyar Állam a jogalany.
Vagy vegyünk közelebbi példát! Én magam, amikor beadtam keresetemet, kivel kerültem jogviszonyba? Dr. Gál Zsófia Lívia bírónővel? Nem. A Fővárosi Törvényszékkel. A jogi személlyel, aki adataim és ügyem kezelését rábízza a bírónőre. Ám ettől még ő marad velem jogviszonyban és nem más.
A jogi személyek zöme más szervek útján kezeli adataimat és intézi ügyemet. A Magyar Telekom kiküld nekem számlát, amelyet pedig valójában a Pénzügyi Osztály, egészen pontosan Jucika állított ki, nem a Magyar Telekom. Az önkormányzat kivet rám adót, pedig erről a képviselő testület döntött (az a hét személy, akit oda megválasztottak), és az Adóügyi Osztály fogja intézni.
Vagy más minőséget jelent, ha egy jogi személy különböző szervei maguk is jogi személyek? Ugyan mitől, miért lenne az más minőség? Akár jogi személyek azok a szervek, amelyek összessége alkotja például a minisztériumot, akár nem jogi személyek, ez nem befolyásolja együttesük, példánkban a minisztérium nevű jogi személy jogi státuszát. Tudunk egyébként közigazgatási példát arra is, hogy egy jogi személy szervezetén belüli jogi személy is önálló jogi felelősséggel tartozik. Önálló jogi személy és önállóan perelhető például a rendőrségen belül az ORFK is, de az ORFK Készenléti Rendőrsége is, amely pedig részét képezi az ORFK-nak.
Az tehát, hogy egy jogi személy más szervek útján kezeli adataimat, egyáltalán nem szünteti, nem szüntetheti meg sem e jogi személy perelhetőségét, perbeli legitimációját, sem pedig e jogi személy felelősségét.
Az pedig, hogy ha egyszer e jogi személy más szervek útján kezeli adataimat, akkor az adatkiadásra kötelező bírósági ítéletet is csak valamelyik szerve útján tudná teljesíteni – tautológia, kevésbé finoman szólva egyszerű szószaporítás.
Ebből azonban egyáltalán nem következik az, amit az elsőfokú ítélet következő mondatában megfogalmaz, hogy ugyanis „a felperesnek kellett volna megjelölnie, hogy melyik szervtől kér tájékoztatást”.
Ha én – állampolgárként, a polgári jogviszonyban egyenlő félként – magától a Magyar Államtól kérek adatokat, azt talán mégiscsak elvárhatom tőle, hogy ő maga eldöntse, melyik szerve útján teljesíti kötelezettségét. Miért kellene nekem beleszólnom abba, hogy ő maga miként döntse el ezt?
És ennek során éppenséggel arra is tekintettel lehetne lenni – pláne egy bíróságnak –, hogy jelen perben ismertté tettem, hogy korábban már pereltem éppen azt a minisztériumot, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, amely a Magyar Állam képviseletét látja el polgári jogviszonyokban – s azt a pert azért veszítettem el, mert a Fővárosi Törvényszék – és most nem írom ide, hogy másik tanácsa, hanem csak azt: a Fővárosi Törvényszék – elutasította, mondván, nem a megfelelő szervet perlem, ezeknek az adatoknak az NFM nem kezelője.
Ha tehát jelen elsőfokú ítélet netán jogerőre emelkedne, még perelhetném a Földművelésügyi Minisztériumot vagy például a Honvédelmi Minisztériumot, majd végül a Fővárosi Törvényszék összesített álláspontja alapján kijelenthetném: nincs kezelője azoknak az adatoknak, amelyek a Magyar Állam által elkonfiskált vagyonokról szólnak.
Hiszen azért mindeközben ne feledkezzünk meg róla, hogy a Magyar Állam rablása elől kimenekített, majd a Magyar Állam és a Svájci Államszövetség között köttetett szerződéssel eliminált vagyonokról van szó.
Ezt követően az elsőfokú ítélet váratlan fordulattal kijelentette, hogy „figyelemmel arra, hogy a keresettel érintett adatok nem a Magyar Állam kezelésében állnak, a bíróság szükségtelennek tartotta további vizsgálatát annak, hogy közérdekű adatoknak minősülnek-e”.
Nem a Magyar Állam kezelésében állnak az általam kért adatok? Hanem ugyan kiében? És honnan veszi ezt az elsőfokú Törvényszék? És ki vagy mi bizonyítja ezt? Erre nézve Alperes nem állított semmit ellenkérelmében, bizonyítási eljárás pedig nem folyt.
Valamint mivel indokolja ezt a Törvényszék? Magában az ítéletben erről egy hang sincs – más megfogalmazásban: az elsőfokú bíróság e téren nem tett eleget indokolási kötelességének.
Budapest, 2017. december 5.
Tisztelettel:
Felperes”
A Fővárosi Ítélőtábla azonban jószerivel egyetlen szavammal sem értett egyet.
„Az állam nem felel meg az Info tv. szerinti szerv és személy fogalmának, így közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek sem minősül. Az Info tv. 26. § (1) bekezdése alapján nem az állam, hanem annak szervei, illetve a keretében működő közfeladatot ellátó személyek kötelezhetők, ennél fogva az alperessel szemben előterjesztett kereset nem volt alapos.”
Jogerős ítéletünk lett tehát arról, hogy a Magyar Állam nem kezelője ezeknek az adatoknak, vele szemben nincs mit keresnünk.
Rendben. Hivatalos közérdekű adat megismerése iránti igényt bejelentő levelet küldtem tehát (változatlanul ugyanazzal a három kérdéssel) kivétel nélkül valamennyi magyar minisztériumnak. Tényleg kivétel nélkül, tehát:
az Agrárminisztériumnak,
a Belügyminisztériumnak,
az Emberi Erőforrások Minisztériumának,
a Honvédelmi Minisztériumnak,
az Igazságügyi Minisztériumnak,
a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak,
a Miniszterelnökségnek és
a Nemzetgazdasági Minisztériumnak.
És valamennyien korrekten 15 napon belül meg is küldték válaszukat, miszerint az adott minisztérium ezeknek az adatoknak nem kezelője, ezek megválaszolására nem rendelkezik feladat- és hatáskörrel.
Végérvényesen megállapíttatott tehát, hogy a svájci alvószámlákkal kapcsolatos kérdések megválaszolására sem a Magyar Állam, sem annak ma létező minisztériumai nem rendelkeznek hatáskörrel, mivel az erre vonatkozó adatoknak egyikük sem kezelője. Korrekt.